Mit támogat a Charity Pot?
A Charity Pot pályázatai főként kis, helyi csoportokat támogatnak. Ezek a szervezetek egyrészt korlátozott forrásokkal is nagy eredményeket képesek elérni, másrészt gyakran szenvednek forráshiányban. A Charity Pot által támogatott szervezetek nagy része kevesebb mint 243 000 fontból (körülbelül 112 millió forintból) gazdálkodik évente – a legtöbben ennél jóval kevesebből -, tagjaik pedig szinte kizárólag önkéntesek.
A Charity Pot pályázatai azokat a projekteket részesítik előnyben, melyek hosszú távú megoldásokra törekednek, mivel ezek a megelőzésre és a probléma gyökerének kezelésére helyezik a hangsúlyt. Csak egy példa: ha egy projekt célja az erdőirtás megelőzése és a pálmaolajipar megfékezése, előnyben részesítjük azzal a pályázattal szemben, ami a kiirtott erdők helyére ültetne fákat.
A Charity Pot az erőszakmentes közvetlen cselekvést támogatja. Ez magában foglalhat tüntetéseket, az együttműködés megtagadását és időnként a békés polgári engedetlenséget is, de nem járhat mások testi bántalmazásával vagy erőszakkal való fenyegetéssel. A Lush elismeri, hogy ezek az erőszakmentes tevékenységek fontos szerepet játszanak a társadalmi változások elindításában. Bár a szólásszabadság a Charity Pot egyik legfontosabb alapelve, nem támogatunk olyan csoportokat, melyek támogatják, elősegítik vagy népszerűsítik az erőszakot. Nem támogatunk olyan kezdeményezéseket, melyek törvénysértéssel járhatnak.
A Charity Pot támogatásainak egyik legfontosabb felismerése, hogy a rászorulók (emberek, állatok vagy a bolygónk) alapvető szükségleteinek fedezése elsőrendű fontosságú. Ezért támogattunk állatmenhelyeket, menekülteket támogató szervezeteket és tanácsadó csoportokat is. Az alapvető szükségleteket meghaladó támogatást biztosító szervezeteket, mint a közösségi társadalmi szervezeteket vagy terápiás csoportokat, nem támogatjuk.
A Charity Pot nem támogat állattartással kapcsolatos tevékenységet, állományritkítást, vadon élő állatok befogását (beleértve a fogságban való szaporítást is) vagy áttelepítését. Támogattunk viszont vegán, vegetáriánus és állatjogi kampányokat, élveboncolás-ellenes csoportokat, a folyamatos ivartalanítást propagáló kampányokat, a sérült, vadon élni képtelen állatokat gondozó menhelyeket és olyan, menedéket nyújtó projekteket, amelyek nem járnak az állatok elpusztításával és nem “használják” az állatokat állatterápiára, lovaglásra vagy állatsimogatásra. Irányelveinkből következik, hogy kizárólag vegán/vegetáriánus élelmiszerek költségeit támogatjuk.
A környezettudatosság rendkívül fontos a Lush számára, ezért csak olyan kiadványok elkészülését támogatjuk, melyek újrahasznosított anyagból készülnek, kivéve ha ez valamilyen okból nem lehetséges – például azért, mert az adott országban az ilyen anyagok hozzáférhetősége korlátozott. Ugyanezen okból a repülési költségeket sem támogatjuk, más utazási költségeket viszont indokolt esetben igen. A Charity Pot nem támogatja a klímaváltozás piacközpontú megoldásait, mint a kibocsátáskereskedelem, karbon-ellentételezés, tiszta fejlesztési mechanizmus, illetve az erdőirtás és erdőirtás következtében a fejlődő országokban keletkező kibocsátás csökkentése (REDD). A Charity Pot nem támogatja a szociális vállalkozásokat és az újraerdősítési kezdeményezéseket sem, de az ezen területeken tevékenykedő csoportok pályázhatnak a Lush Spring Prize támogatására.
A nagy értékű eszközvásárlásokat (pl. földvásárlást) általában nem támogatjuk, és a jogi költségek fedezésére benyújtott pályázatok is csak nagyon ritkán járnak sikerrel. Ebben az esetben a pályázónak be kell bizonyítania, hogy az ügy nemzeti fontosságú, illetve be kell mutatnia egy számára kedvező ügyvédi szakvéleményt.
Szintén nagyon ritka a színpadi produkciók és más művészeti tevékenységek támogatása. A Charity Pot a kampányokat részesíti előnyben. Ha művészprojekttel szeretnél jelentkezni, fontos, hogy kampányközpontú legyen és aktívan bevonja a közönséget az általunk támogatott területeken folytatott kampányokba. Ha sikerrel jársz, a támogatás adománynak minősül, nem befektetésnek, a produkciónak pedig nonprofitnak kell lennie.
A rendezvények és felvonulások csak akkor kaphatnak támogathatást, ha jól meghatározott kampánycéllal kerülnek megrendezésre; mivel a Charity Pot célja a leginkább támogatásra szoruló projektek támogatása. A nagy érdeklődésre számot tartó, így könnyebben finanszírozható rendezvények valószínűleg nem kapnak támogatást.
A támogatás nem vonatkozik osztálykirándulásokra, iskolákra, önkéntesek utaztatására, egyetemi tanulmányokra, szponzorált tevékenységre (pl. séta- vagy futóverseny, kihívások), fundraising tevékenységre vagy rendezvények szponzorációjára – a Lush kifejezetten a fizetett hirdetések ellen van.
A Charity Pot általában a kampányok projektköltségeit támogatja, de részletes költségvetés és indoklás esetén alapköltségek is támogathatók.
Ki jelentkezhet?
Mi olyan szervezeteket keresünk, amelyek mások által elhanyagolt célokat karolnak fel, és amelyek feszegetik a korlátokat és megkérdőjelezik az általánosan elfogadott véleményeket.
Minden általunk támogatott csoport 243 000 angol font (112 000 000 Ft) alatti éves bevétellel rendelkezik, legtöbbjük jóval kevesebbel, és vagy teljesen, vagy túlnyomó részben önkéntesek irányítják.
A Charity Pot nem támogat magánszemélyeket, csak szervezeteket és csoportokat. Nem muszáj bejegyzett jótékonysági szervezetnek lenni, a Charity Pot mindenféle csoportot támogat, beleértve a teljesen új szervezeteket és startupokat is. A nonprofit működés viszont feltétel. Nem szekuláris, vallási vagy katonai szervezetek jelentkezését nem fogadjuk el.
A Charity Pot előnyben részesíti azokat a szervezeteket és csoportokat, melyek osztoznak a Lush által vallott értékekben és etikai irányelvekben. Ez azt jelenti, hogy nem fogadjuk el olyan szervezetek jelentkezését, melyek:
- Megtagadják mások emberi jogait
- Állatkínzásban vagy állatok kihasználásában vesznek részt, beleértve a kutatási céllal történő állatkísérleteket és a haszonállat-tartást is
- Másokat a nézeteik vagy hitük megváltoztatására kényszerítenek
- Rasszizmust és előítéleteket táplálnak
- Akadályozzák vagy korlátozzák mások szólásszabadsághoz való jogainak gyakorlását
- Másokat a cselekedeteiken kívüli tényezők alapján ítélnek meg
- Nem tesznek meg minden erőfeszítést a környezettudatosságért
- Erőszakot, aggressziót, mások elnyomását támogatják vagy gyakorolják (kizárólag erőszakmentes, közvetlen cselekedetekkel élő csopotokat támogatunk)
- Megtagadják mások emberi jogait
- Állatkínzásban vagy állatok kihasználásában vesznek részt, beleértve a kutatási céllal történő állatkísérleteket és a haszonállat-tartást is
- Másokat a nézeteik vagy hitük megváltoztatására kényszerítenek
- Rasszizmust és előítéleteket táplálnak
- Akadályozzák vagy korlátozzák mások szólásszabadsághoz való jogainak gyakorlását
- Másokat a cselekedeteiken kívüli tényezők alapján ítélnek meg
- Nem tesznek meg minden erőfeszítést a környezettudatosságért
- Erőszakot, aggressziót, mások elnyomását támogatják vagy gyakorolják (kizárólag erőszakmentes, közvetlen cselekedetekkel élő csopotokat támogatunk)
A Charity Pot igyekszik a gyakran figyelmen kívül hagyott célokat támogatni. Ez azt jelenti, hogy a kevésbé népszerű témák prioritást élveznek a számos támogatóval, céges szponzorral és presztízzsel rendelkező szervezetekkel szemben. A legnépszerűbb jótékonysági szervezetek általában egészségügyi alapítványok (orvosi kutatás, hospice stb.), valamint a társadalmi jólétet, vallási célokat, a gyermekek/ fiatalkorúak érdekeit és a katonasághoz kapcsolódó célokat szolgálják, így ezek nálunk háttérbe szorulnak.
Mi kell a jelentkezéshez?
A pályázóra vonatkozó információk
Írj pár sort a szervezetedről. Az alapvető adatok (név, cím, státusz, stb.) mellett írd meg nekünk, mennyi az éves bevételetek, mekkorák a kiadásaitok, hányan dolgoznak nálatok, mi a célotok. Ha új szervezet vagytok, írj az alapítókról.
A projektre vonatkozó információk
Gondold át alaposan, mit tervezel, mert egy összeszedett, jól érthető projekttervet kell benyújtanod. Tudnod kell, pontosan mekkora támogatásra lesz szükséged és mikor; fel kell készülnöd rá, hogy nem kapod meg a teljes összeget. Le kell írnod, mit szeretnél csinálni, miért fontos ez a tevékenység, hol és mikor valósul meg a projekt, kit támogatsz ezzel; arra is gondolnod kell, hogy milyen más szervezetek tevékenykednek ugyanezen a területen. Csatolhatsz videókat, fotókat, cikkeket is.
Költségvetés
A pályázatodhoz tételes költségvetést kell benyújtanod. A költségvetésben szereplő összegnek meg kell egyeznie a pályázott összeggel. Külön jelezned kell, mely költségelemekre kéred a Lush támogatását. Ha a költségvetés tartalmaz olyan elemeket, melyekre nem kérsz támogatást, ezeket jól láthatóan különítsd el a többi költségelemtől.
Kerüld az általános megnevezéseket, mint az “adminisztrációs költségek” vagy “kampányköltségek”. Törekedj a részeletes leírásra. Ha eszközvásárlásra pályázol (pl. kályha, sátor, bicikli), jelöld meg, mennyit szeretnél venni és mi történik az eszközökkel, ha a projekt befejeződött. Ha utazási költségekre kérsz támogatást, tüntesd fel, ki utazik, mikor, hova és mivel.
A költségvetést nem csatolhatod külön dokumentumként; a jelentkezési lap részeként, a megfelelő űrlapok kitöltésével kell benyújtanod. Minden egyes költségsort új sorban kell feltüntetni.
Bankszámla
A támogatás nem utalható magánszemély bankszámlájára. A pénzt csak és kizárólag egy bejegyzett szervezet nevén lévő számlára utalhatjuk át. Ez egyrészt könyvvizsgálói elvárás, másrészt bizonyítja az elkötelezettséged a projekt mellett.
Ha nehézséget okoz a vállalati bankszámla megnyitása, kivételes esetekben megjelölhetsz egy szervezetet, mely a nevedben fogadhatja az utalást. A részletekkel kapcsolatban írj a [email protected] címre.
A banki adataid megadásánál nagyon figyelj, mivel az esetleges hibák lassíthatják a pályázatod elbírálását és az esetleges támogatás átutalását.
Támogatók
Minden egyes pályázathoz csatolni kell két támogató személyes adatait. A támogató minden esetben független, nem lehet családtag vagy az általad képviselt szervezet tagja, de rendelkeznie kell a megfelelő tapasztalattal és szakértelemmel, hogy értékelni tudja az általad végzett tevékenységeket, a sikereidet és a kihívásokat, mellyel az általad képviselt szervezet szembenézni kényszerül. A támogató nem lehet a pályázó szervezet alapítója, alkalmazottja, önkéntese vagy tulajdonosa. A támogatók adatainál céges e-mail címet kell megadni (pl. @greenpeace.org). A támogatók nem függhetnek anyagilag a pályázó szervezettől. A célunk az, hogy a támogatók kiválasztása által demonstráld, milyen mély a csoportod közösségi beágyazottsága.
Mikor pályázhatok?
*Tájékoztatunk, hogy jelenleg nem fogadunk új pályázati jelentkezéseket. Kérjük, látogass vissza erre az oldalra egy későbbi időpontban, ha további információkat szeretnél kapni a jelentkezéssel kapcsolatban. Köszönjük a türelmet és a megértést!
Mi történik, miután pályáztam?
A beérkezett jelentkezési lapokat feldolgozzuk és ellenőrizzük, szükséges-e hiánypótlás. Ha mindent rendben találunk, az elbírálók elé kerül. Az elbírálók általában havonta egyszer értékelik az előző hónapban beérkezett összes pályázatot. Csúcsidőben ez havonta többször is megtörténhet. Ez a folyamat körülbelül 6-8 hétig tart. A novemberben és decemberben benyújtott pályázatok esetében ez akár 8-12 hét is lehet.
Az elbírálási folyamat során bármikor kapcsolatba léphetünk veled, ha plusz információra vagy pontosításra van szükségünk a öntéshez. A végső döntést egy aktivistákból és szakemberekből álló bizottság hozza meg. A bizottság kiválasztja azokat a pályázatokat, melyek a legközelebb állnak a Charity Pot irányelveihez, különös tekintettel az alulról induló kampányokra. Ha a pályázatod kiválasztásra került, kapcsolatba lépünk a támogaóiddal – az ő visszajelzésük is fontos a végső döntés meghozatala előt
Ha a pályázatod nem jár sikerrel, e-mailben tájékoztatunk. Sajnos a beérkezett pályázatok száma miatt nem lehetséges az elutasítás okának részletes leírása. Ha egy pályázatodat elutasítják, bármikor újra jelentkezhetsz (lásd lent); az is lehetséges, hogy minden rendben volt a jelentkezéseddel, de éppen nem volt elég forrás és más pályázatokat részesítettünk előnyben.
Ha a pályázatod bekerül a legjobbak közé, kapcsolatba lépünk a megadott referenciákkal is.
A Lush Charity Pot csapatok 35 különböző országban működnek Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Oroszországban, Dél-Afrikában és Hongkongban. Elérhetőségeiket a www.lush.com oldalon találhatod meg.
Mit kell tennem, ha elnyerem a támogatást?
Ha sikerrel jársz, az általad képviselt szervezet neve, a projekt leírása és a webcímetek az átláthatóság jegyében felkerül a Lush honlapjára. A megítélt támogatások összegét nem hozzuk nyilvánosságra. Ha ez problémát jelent számodra, írj a [email protected] címre.
A támogatás felhasználása után a projekt befejezésekor kérjük készítsetek egy rövid beszámolót arról, hogy az összeget mire fordítottátok és mit tudtatok megvalósítani belőle. Pár képet is csatoljatok a beszámolóhoz.
Végül, ha sikerrel jársz, fontos tudnod, hogy nem támogatjuk a Lush pályázatainak hirdetését. Nem kérjük a Lush logójának feltüntetését a pályázati anyagokon, nem ajánlunk szponzorációt vagy partnerséget. Ha a pályázatodról nyilatkozol, beszélj a tevékenységedről, ne az általunk nyújtott támogatásról. Ha kérdésed van a Lush logójának használatával kapcsolatban, írj a [email protected] címre.
GYIK
Egynél több pályázatot is benyújthatok?
Igen, de egy szervezetet egy évben csak egyszer támogathatunk, ezért minden projektet ugyanazon a jelentkezési lapon kell feltüntetned, külön-külön részletes költségvetéssel, a teljes megpályázott összegnek pedig
10 000 font alatt kell maradnia. A bírálóbizottság dönthet úgy, hogy a pályázatban szereplő projekteknek csak egy részét támogatja.
Jelentkezhetek újra, ha elutasítottak?
Igen. A Charity Pot pályázataira gyakori a túljelentkezés, ezért az elutasítás azt is jelentheti, hogy más pályázók jobban megfeleltek a támogatási feltételeknek. Ha ugyanazzal a projekttel szeretnél pályázni, elképzelhető, hogy meg kell változtatnod.
Ha egyszer már kaptam támogatást, jelentkezhetek újra?
Igen. Az újabb pályázatok elbírálásában szerepet játszik a korábbi pályázatok értékelése is. Mielőtt újra pályáznál, a fent leírtak alapján beszámolót kell írnod az előző pályázatodról. Küld el itt!
Részleges támogatásra is pályázhatok?
Igen. Ebben az esetben bizonyítanod kell, hogy képes vagy a fennmaradó források előteremtésére és elképzelhető, hogy ki kell várnod, amíg a többi támogatódtól beérkeznek a források. Ennek ellenére fontos leszögeznünk, hogy általában a kisebb projekteket támogatjuk.
Hova írhatok további információkkal kapcsolatban?
A Charity Pot pályázataival kapcsolatos kérdéseidet a [email protected] címre írhatod meg.