Digitális etika

A Lush lépései a technológiaipar forradalmasítása felé

A Lush Digital hisz benne, hogy a technológiának többet kell visszaadnia a társadalomnak és a környezetnek, mint amennyit elvesz. A tech nem kell, hogy etikátlan legyen; pozitív társadalmi változásokat is elérhetünk vele. Támogatjuk az etikus hardvereket, etikus adatokat, etikus dizájnt és a nyílt forráskódú technológiákat – és mindazokat, akik szintén támogatják őket.

Ahogy az összetevőinket is etikus forrásból szerezzük be, a munkavállalóinkat pedig tisztelettel kezeljük, a digitális technológiánk célja is az, hogy visszaadjunk a közösségnek. A Lush Digital célja, hogy nyílt forráskódú megoldásokat tegyen elérhetővé azokon a területeken, ahol eddig csak monopóliumok léteztek; küzdünk a beszerzési lánc átláthatóságáért, a digitális innovációért és a jó technológiáért.

Digitális etikai irányelvek

A Lush harca az etikátlan digitális működések ellen nem valami anomália. A cég egyre nagyobb szereplője a technológiai közösségnek, nyílt forráskódú megoldásokat kínálva ott, ahol azelőtt csak monopóliumok léteztek. Ez pedig tökéletesen illeszkedik a Lush szellemiségébe, aminek célja, hogy többet adjunk vissza, mint amennyit elveszünk, hogy transzparensen működjünk, hogy innovatívak legyünk, és hogy emeljük az ipar színvonalát. Annak érdekében, hogy valóban tartsuk magunkat mindahhoz, amit technológiai cégként igaznak tartunk, a Lush Digital felállította a saját digitális etikai irányelveit, amelyeket minden alkalommal szem előtt tartunk, amikor digitális terméket tervezünk, építünk vagy dobunk piacra.

Ezek a digitális etikai irányelvek olyan platinum színvonalat képviselnek, amihez minden egyes döntésünkkel fokozatosan egyre közelebb akarunk kerülni. Nem kívánunk drákói szigorral mindenáron érvényt szerezni nekik, ugyanakkor tudatosan figyelembe kell vennünk őket mindennel kapcsolatban, amit építünk és tervezünk. Ugyanúgy, ahogyan tisztában vagyunk vele, hogy nem tudjuk egy csapásra eltörölni a pálmaolajat minden kozmetikai termékünkből annak ellenére, hogy tudatában vagyunk, hogy lépéseket kell tennünk a pálmamentes alternatívák felé, ezeket az digitális irányelveket is olyan végállomásként határoztuk meg, amelyek felé folyamatosan haladni szeretnénk.

Ezeket az irányelveket három fő kategóriára lehet bontani, melyekről most részletesebben is írunk.

 

 

3%

a globális áramfogyasztás ekkora százaléka működteti a felhőket

Nyílt forráskód

A nyílt forráskód olyan koncepció, amit az egész cégben alkalmazunk, csupán más kifejezésekkel írjuk le a folyamatot. A szappanbázisaink esetében például rengeteget kutattunk és dolgoztunk azon, hogy pálmaolajmentes szappanbázist hozzunk létre. Ez olyan innováció, ami reményeink és hitünk szerint pozitívan fog hatni a globális környezetre, így nem kívánjunk megtartani csak magunknak. Ehelyett ezt a pálmamentes szappanbázist nyilvánossá tettük, hogy más cégek is használhassák a termékeikben. A Lush-nál ezután csodás színekkel, illatokkal és külsővel ruházzuk fel ezt a szappanbázist, így tesszük egyedivé – ezt a termékreceptet azonban már nem tesszük nyilvánossá, hiszen ezekkel lesz csak ránk jellemző a végeredmény. A technikában a nyílt forráskód nagyon hasonlít a szappanbázis példájára. Amikor olyan digitális terméket kódolunk vagy fejlesztünk, amelyekről úgy hisszük, értékesek lehetnek a nyílt forráskód közösségének más tagjai számára is, akkor megosztjuk a kódot, hogy mások is ráfejleszthessenek. És csakúgy, mint a szappanbázisnál, itt is lehet, hogy nem hozzuk nyilvánosságra a fejlesztés minden elemét (vagyis azokat a tényezőket, amelyek egyedivé teszik a termékünket), de eleget osztunk meg ahhoz, hogy az más fejlesztők számára értékes lehessen.

+      A nyílt forrású politika arról szól, hogy a nyílt forrású technológiákat beépítjük mindenbe, amit csak a Lush technológiai világán belül tervezünk, építünk és forgalomba hozunk.

+      Csak olyan technológiákat használunk, amelyeket OSI által elismert licenccel adnak ki.

+      Visszaadunk – OSI által jóváhagyott licenc alatt mi magunk is visszaadjuk a saját kutatásainkat és kódjainkat a nyílt közösségek számára

A Lush új weboldala

A nemrégiben megújult weboldalunk és appunk a Saleorral együttműködve, nyílt forráskódú megoldások felhasználásával készült, szem előtt tartva a digitális etika elveit.

A Saleor a világ nyílt forráskódú fejlesztőinek óriási hozzájárulásával készült, a magas szintű könyvtáraktól kezdve egészen a gépkódokig.

A Saleor a kereskedelmi technológia új korszakának előfutára, és erős elköteleződésük a nyílt forráskód mellett ennek központi eleme.

“Új globális e-kereskedelmi platformunkként a Saleorra költözünk. A Saleor jól illik a nyílt forráskódhoz való etikai megközelítésünkhöz és ahhoz a szándékunkhoz, hogy elmozduljunk a nagy kaliberű nagyvállalati megoldások felől. Élvezzük a Saleor nyújtotta modularitás és rugalmasságot, amit remekül tudunk használni a legjobb, legfrissebb, kézzel készült kozmetikumaink digitális otthonaként.”  – Adam Goswell, Lush Tech kutatás-fejlesztés

Etikus hardver

Az elektronikus hulladék az egyik leggyorsabban növekvő hulladékfajta a világon. Minden évben több mint 20 millió tonnányi elektronikus hulladék keletkezik, ami kárt okoz a közösségeknek, súlyosan károsítja az ökoszisztémákat és 45 milliárd fontnyi veszteséget generál. Számos, az elektronikus eszközök és a háztartási gépek gyártásához használt alkotóelemet és ásványt egy sor, sem az emberekre, sem a környezetre nem biztonságos és kimondottan káros módszerek egész sorával bányásznak. Ezen túl ráadásul az elektronikus eszközök túlnyomó részének (85-95 százalékának) szén-dioxid lábnyoma a gyártás során keletkezik – ha azonban képesek vagyunk csökkenteni és újrahasznosítani a meglévő eszközeinket, az szervezetként drámaian csökkentheti az elektronikus szén-dioxid lábnyomunkat.

Az etikus hardverpolitikánk a fenti problémákat figyelembe véve született, ls olyan eszközök alkamazására fókuszál, amelyeknek magas a teljesítménye, de alacsony az energiafogyasztása, és világszerte 100%-ban megújuló, zöld energiával működnek.

+      Ahol csak lehet, kizárólag konfliktusmentes hardvert használunk

+      Olyan hardvereket használunk, melyeknek magas a teljesítménye, de kicsi az energiafogyasztása.

+      Kizárólag 100%-ban megújuló energián üzemeltetünk és tárolunk

Etikus adat

Boris Van Zantent (CEO @ TNW), a Lush Digital jóbarátját idézve “Azt mondani, hogy nem foglalkozol az adatbiztonsággal, mert nincs mit rejtegetned, ugyanolyan önző, mint azt mondani, hogy nem érdekel, hogy emberek éheznek, csak mert te magad nem éhezel.” Az olyan esetek fényében, mint a Cambridge Analytica ügye is volt, az emberek mára egyre inkább tudatában vannak, hogy milyen hihetetlenül értékesek a személyes adataik. Legártalmatlanabb formájában ezek az adatok lehetnek például a posztok, amiket közzéteszel, a képek, amiket feltöltesz, vagy az üzenetek, amiket másoknak küldesz. Sötétebb formájában az adataiddal való visszaélés lehet akár a teljes identitásod lekövetése, vagy egy algoritmus, ami eldönti, hogy felkerülsz-e egy halállistára. Hisszük, hogy az adatbiztonság alapvető emberi jog.

Az etikus adatbiztonsági irányelv lényege, hogy biztosítsa, hogy minden Lush-dolgozó és -vásárló adata biztonságosan és átlátható módon legyen tárolva. Vásárlóinknak és dolgozóinknak emellett joga van tudni, hogy milyen adatukat tároljuk.

+ Biztosítjuk, hogy minden termékünkön és rendszerünkön tárolt adat titkosítva van és biztonságosan van tárolva

+ Biztosítjuk, hogy az adataidhoz kizárólag te férhetsz hozzá, illetve azok, akiknek te engedélyt adsz

+ Transzparensen kommunikáljuk, hogy a vásárlóink és a dolgozóink adatait mire használjuk

 

 

Digitális Etika Szándéknyilatkozat

A belső számít – legyen szó akár egy termék összetevőjéről, akár az okostelefonokban lévő ásványokról.

Ha elégedetlenek vagyunk egy összetevő beszerzési láncával, közvetlenül az illetékes szállítókkal igyekszünk megoldani a problémát. Miért ne tennénk ugyanezt a digitális rendszereinkkel?

Az általunk használt hardverektől a céges adatbiztonsági szabályokig itt az ideje, hogy elinduljunk egy olyan világ irányába, ahol a technológiát a jó ügy érdekében használjuk. Ha pedig ezt azt jelenti, hogy saját technológiát kell építenünk egészen az az alapoktól, akkor azt fogjuk tenni.

Az, ami a digitális világban történik, a bolygónkra és annak lakóira is kihat. Ám ez a hatás pozitív is lehet, ha a technológia képes többet visszaadni a társadalomnak és a környezetnek, mint amennyit elvesz. Legyünk az etikus hardverek, az etikus adat, az etikus dizájn és a nyílt forráskódú technológiák bajnokai, miközben támogatjuk mindazokat, akik szintén így éreznek.

Olyan világot szeretnék, ahol a Friss, Kézzel Készült Technológia nem a pusztítás, hanem a regeneráció eszköze. Készen állunk a digitális forradalom kirobbantására.

Ennyit költ a világ a felhőkre

201800bn
2022.3tr

A Lush digitális projektjei

Jack Constantine, Mark és Mo fia egy olyan cég kellős közepén nőtt fel, amely szereti másképpen csinálni a dolgokat, többet akar visszaadni, mint amennyit elvesz, transzparensen működik, innovatív módon gondolkodik és emeli az ipar színvonalát. Részben ez inspirálta Jack folyamatosan fejlődő igényét, hogy megkérdőjelezze a normákat, és a digitális etikát szem előtt tartva jobb megoldásokat találjon. Szenvedélye részeként Jack létrehozta a Lush Digitalt – egy felhőalapú, mobilközpontú technológiai infrastruktúrát, mely az egész céget segíti.

Mivel képtelen csak úgy ölbe tett kézzel várni arra, hogy valaki majd előáll a megoldással, Jack létrehozta a Lush Digitalt, hogy megoldást keressen a való világ problémáira, és olyan technológiát kutasson fel, tervezzen meg és hozzon létre, amelyben a Lush megbízhat. Rendkívül fontos, hogy ez olyan funkcionális technológia legyen, amely a felhasználók és a készítők számára is jó, és úgy képes megbirkózni egy nemzetközi cég követelményeivel, hogy közben a szélesebb közösség által is hasznosítható. Olyan technológia, amely segít az embereknek végezni a munkájukat, élni az életüket és legyőzni az akadályokat.

A Lush Digital célja, hogy nyílt forráskódú megoldásokat tegyen elérhetővé azokon a területeken, ahol eddig csak monopóliumok léteztek, és hogy küzdjön a beszerzési lánc átláthatóságáért, a digitális innovációért és a jó technológiáért.

Lush Labs app

A #LushLabs app célja, hogy a technológiáink kutatás-fejlesztési folyamatait megnyissa a közösségeink számára. A termékeinkhez hasonlóan az app funkciói is játékosak, szórakoztatóak és kísérletezőek. Közönségeinket arra kérjük, hogy játsszanak az app elérhető funkcióival, és adjanak nekünk élő visszajelzést róluk, így tökéletesíthetni tudjuk az app által nyújtott élményeket. Ha téged is érdekel, tudj meg róla többet, vagy töltsd le az appot, itt!

A legsikeresebb funkció mind a mai napig a Lush Lens.

Lush Lens: 

A #LushLabs applikáció egy olyan Lens nevű funkciót is tartalmaz, mely nyílt forráskódú gépi tanulás (machine learning) technológiát alkalmaz. Ezt a funkciót a saját technológiai kutatás-fejlesztés csapatunk tervezte azért, hogy megkönnyítse a csomagolásmentes vásárlást. A felhasználók a kiválasztott terméket beolvasva az üzletben, otthon, vagy akár a kirakat előtt állva is böngészhetnek a termékinformációk között.

A Lens technológia használata megmutatja, hogy a termékek és a termékinformációk ilyen módú megjelenítése hogyan válhat a csomagolás minimalizálása és a vízfelhasználás csökkentése felé tett lépéssé. A Lens funkcióval a Lush teljes pucér választéka beolvasható, a megújult verzió pedig már 98%-os pontossággal képes felismerni az adott terméket.

Lush Lens

“Nagyon hiszek abban, hogy a Lush Lensszel forradalmasítani lehet, sőt akár ki is lehet iktatni a csomagolóipart.”

Mark Constantine, a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE), valamint a Lush társalapítója és ügyvezető igazgatója
Nézd meg a Lush Lenst akcióban!

Personal Shopper

Personal Shopper:

A Personal Shopper, magyarul Személyes vásárló, a #LushLabs app egy olyan funkciója, mely lehetővé teszi a Egyesült Királyság és Írország vásárlói számára, hogy pár kattintással kapcsolatba tudjanak lépni az üzleteink csapataival, és személyre szóló tanácsokatt kérjenek, és közben ugyanolyan kiváló vásárlói élményhez jussanak, mintha személyesen látogatnának el valamelyik üzletünkbe.

A funkció egy direkt erre a célra létrehozott platformot biztosít a vásárló számára, hogy a kívánságaira és igényeire szabott javaslatokat kaphasson az eladóinktól.

A funkciót először a Lush Bournemouth, a Lush Belfast and a Lush Birmingham üzletekben próbáltuk ki, majd 2020. szeptember 9-én az egész Egyesült Királyságban és Írországban elérhetővé tettük.

 

Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a vásárlóink az app segítségével azonnal beszélni tudjanak velünk a termékeinkről vagy az aktuális biztonsági intézkedéseinkről.

Charlotte Mills, a Lush Bournemouth üzletvezetője

Lush Moods:

A Lush Moods a #LushLabs app egy másik funkciója, mely a színterápia és a bath art által inspirált generatív művészeti képekkel interaktív, digitális hangulatokat hoz létre. A mélységi kamerából származó adatok érzékelik a felhasználó pozícióját és mozgását, és annak alapján belülről különböző hangokat, színeket és mozgást aktiválnak. A technológiának ez az innovatív felhasználása játékos formában pozitív irányban tudja befolyásolni az érzékeket, és a hangulatot.

Lush Pay:

A saját POS-rendszerünk megépítése nyílt forráskódok felhasználásával

Hogy megbízható kasszarendszerrel támogathassuk a cég igényeit, a saját tulajdonú (másnéven zárt forráskódú) szoftverek elhagyása a saját, nyílt forráskódú megoldások felhasználásával készült rendszerünk megépítéséhez vezetett.

Azzal, hogy a technológiát mi magunk hozzuk létre, biztosítani tudjuk, hogy az, amit építünk, összhangban van a digitális etikánkkal. Például:

– A Lush Play Google-szervereken fut, mivel a Google zöld energiával dolgozik.

– Ahol csak lehet, újrahasznosítással limitáljuk a hardveradósságunkat.

– Visszaadunk a nyílt forráskódnak, és mások számára is elérhetővé tesszük a saját könyvtárainkat (például a SOA eszköztárunkat).

Ez végtelen számú lehetőséget nyit meg a jövő számára, miközben egyre több fejlesztő akar etikus technológiával dolgozni.

Lush Fairer Tablet:

Ahogy egyre inkább elmerülünk a magával ragadó, technológián alapuló élmények készítésében, a Lush a fairer tablet fejlesztésével a fizikai hardverek világával is elkezdett megismerkedni. Világszerte 951 üzletünkkel és összesen 3800 pénztárgépünkkel felismertük, hogy a hagyományos pénztárgépeink igen nagy lábnyommal jártak, tele voltak zárt forráskódú szoftverekkel, ráadásul nehéz volt lépést tartaniuk a Lush termékinnovációinak sebességével.

“A Fairer Tablet egyértelműen bizonyítja, hogy ha cégként felül akarod vizsgálni a termékeidet vagy a szektorokat, amelyekkel dolgozol, és a pozitív változás bajnokává akarsz várni, akkor ezt meg is tudod valósítani.”

Jack Constantine, Lush CDO

Lush-busz:

A Lush-busz 2020. március 9. óta körkörös útvonalon közlekedik, hogy kiváltsa a taxiutakat a Poole-ban és a Poole környékén élő Lush-dolgozók számára.

“A busz minden évben több száz autóutat vált ki, így 8 tonna CO2-vel kevesebb kerül a légkörbe.”

Suzy Hill, Hulladékmentes engagement és stratégia

A dolgozók az iPhone-on és Androidon is elérhető Lush Bus appon keresztül megnézhetik a menetrendet, visszajelzést adhatnak, illetve egy térképen a busz pontos helyzetét is valós időben láthatják.

A kiskereskedelem jövője:

Lush Harajuku: A Shibuya szívében található Lush Harajuku híres pezsgő, színes utcaművészetéről és divatkultúrájáról. Egymást érik a vintage boltok, cosplay üzletek, valamint a tech és a kereskedelem kollaborációjából születő legújabb kísérletek, na és persze az itteni szupermodern kulturális kiállítások is világhírűek. Hát mi is lehetett volna jobb hely arra, hogy megnyissuk a világ első csomagolásmentes, táblamentes és mosdómentes fürdőbombaüzletét? A csomagolásmentes üzlet a szenzációs illatú bombák kolosszális méretű kollekciójának ad otthon, ahol csodás kreálmányoktól roskadoznak a polcok, ameddig csak a szem ellát és az orr érez.

Az app segítségével meg tudunk szabadulni minden felesleges táblától, és nyelvtől függetlenül mindenki számára mindent elérhetővé tudunk tenni. Jack Constantine, a Lush Lensszel történő vásárlás koncepciójának szülőatyja elkötelezett, hogy a vásárlókat az üzletekben egy app segítségével irányítsa el. Célja, hogy visszaadjuk a vásárlók kezébe az irányítást, és hogy ahol csak lehet, táblákat takarítsunk meg. A Lush azelőtt még sosem tervezett ilyen üzletet, ám ez a kezdeményezés végül igen magasra tette a lécet a technológia és a kereskedelem innovatív ötvözésében, ráadásul lehetővé tette, hogy műanyagot, csomagolást, táblákat és mosdókat takarítsunk meg.

Lush Shinjuku: Közben a Lush Shinjuku is megnyitott ajtaját, de mi is van odabent? Ha bírod a friss termékeket, a dinamikus dizájnt és az innovatív technológiát, a Lush Shinjuku mindezt négy emeleten kínálja, melyek mindegyike interaktív teret biztosít a felfedezésre, alkotásra és vásárlásra.

Audio player image

12:11