KLÍMAVÉSZHELYZET

A Lush UK szén-dioxid hatásvizsgálati és kibocsátási jelentése

HATÁSVIZSGÁLATI JELENTÉSEK

Az a célunk, hogy Lush-abbá, élőbbé tegyük a világot.

Ezért szeretnénk reagálni a klímavészhelyzetre azzal, hogy karbon-pozitívvá válunk.

Klímavészhelyzet van.

Az, hogy hogyan reagálunk rá, meghatározza, hogy továbbra is együtt fejlődünk-e az élettel vagy sem. A Lush-nál sosem voltunk túlságosan lelkesek a hosszú távú környezetvédelmi célkitűzésekért, mert hisszük, hogy mindnyájan pontosan tudjuk, mit kell tennünk – el kell távolodnunk a fosszilis üzemanyagoktól, tisztább közlekedési eszközöket kell használnunk, védenünk kell az erdőket és újakat telepítenünk, és ki kell vonnunk a pénzünket a klímakárosító alapokból. Mindezt pedig úgy, hogy közben életképes üzletet tartunk fenn és boldoggá tesszük a vásárlóinkat. Ezzel együtt mindannyiunknak igazodnunk kell ahhoz, amit a tudomány mond: a karbon-pozitívvá válás már nem választás kérdése, hanem egészen egyszerűen szükségszerű. 2020-ban Peruban befektettünk 6000 hektár lepusztult erdőbe, elzavartuk az illegális fatermelőket, és felvettünk egy csapatnyi embert azért, hogy megvédjék az erdőt. Úgy sejtjük, hogy az elmúlt tíz évre vonatkozólag már ez önmagában karbon-pozitívvá tette a brit céget, de nem szeretnénk kreatív szén-dioxid-számolgatásokba bocsátkozni.

Ehelyett inkább arra a hosszú távú tervre szeretnénk összpontosítani, hogy valóban karbon-pozitívvá váljunk, és ebből ne engedjünk.

12éve

karbon-pozitívak vagyunk az Egyesült Királyságban (valószínűleg)

PILLANATKÉP A  KIBOCSÁTÁSAINKRÓL

Közvetlen működésünk során a legnagyobb mértékben az áruk és emberek mozgása járul hozzá a klímaváltozáshoz, ami az összérték 68%-át teszi ki. Két beszállító (szódabikarbóna és citromsav) teszi ki a befelé érkező áruszállításból származó kibocsátásunk 33%-át.

Ahol meg tudjuk választani a szolgáltatót (a helyszíneink 88%-ánál), ott az általunk használt villamos energia és gáz 100%-a az Ecotricitytől származik. Ha az Ecotricity saját közzétett adatai alapján mutatnánk be, akkor a villamosenergia-kibocsátásunk 34 tonna lenne. Ehelyett 2251 tonna CO2eq-t jelentünk, mivel a nemzeti hálózati tényezőket is használjuk.

Dolgozunk azon, hogy kiszámítsuk az igen összetett beszállítói láncunkból származó kibocsátásunkat is. A beszállítói láncból származó ÜHG-kibocsátás mértéke még ismeretlen, becsléseink szerint azonban legalább hatszorosa lehet az egyéb tevékenységeinknek. Csupán az Egyesült Királyságban vásárolt karton és papír szén-dioxid-kibocsátása (6437 tCO2eq) közel azonos az ÖSSZES közlekedési kibocsátásunkéval együttesen. (6464 tCO2eq).

Az általunk vásárolt perui és szumátrai földterületek szén-dioxid megkötésének becsült éves kapacitása nyolcszorosa az Egyesült Királyságon belüli működésünk szén-dioxid-kibocsátásának, a beszállítói láncot nem számítva.

A Lush Egyesült Királyság kibocsátása (ÜHG-kibocsátás 2017/18)

Víz34 tCO2eq
Tehergépkocsi-forgalom48
Taxik és kilométerek54
Vonatok214
Üzletek közötti szállítás704
Gáz781
Légi közlekedés1012
Webáruház1414
Electricity*2251
Befelé irányuló áruszállítás3018

A LUSH EGYESÜLT KIRÁLYSÁG SZÉN-DIOXID-ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A következő kép a trópusi területek szén-dioxid-elnyelőit mutatja a Lush UK szén-dioxid-kibocsátásával szemben, tonna CO2-egyenértékben kifejezve.

Lush Peru Második növekedés 6 000 hektár (67 200 tCO2eq) 

Szumátra II Újraerdősítés 300 hektár (7 080 tCO2eq) 

Szumátra I Agroerdészet 50 hektár (310 tCO2eq) 

Szumátra I Újraerdősítés 50 hektár (1 180 tCO2eq)

vs

Lush Egyesült Királyság ( a beszállítói láncot leszámítva) (9,530 tCO2eq)

Ezek az adatok nem hitelesítettek és folyamatos felülvizsgálat alatt állnak.

Ecotricity

Az Egyesült Királyságban a telepünk 88%-át az Ecotricity 100%-ban megújuló villamos energiája látja el, 94%-át pedig az Ecotricity rétegrepesztés-mentes gázellátása biztosítja. De akkor miért nem használjuk az Ecotricity energiáját az összes egyesült királyságbeli ingatlanunkban? Azért, mert sajnos nem mindegyikben választhatjuk meg az energiaszolgáltatónkat. A helyzetet azért folyamatosan monitorozzuk, és abban bízunk, hogy a jövőben teljesen megújuló energiára építhetjük a cégünket.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Lush-t már több mint 10 éve az Ecotricity látja el. Az  Ecotricity által közvetlenül ellenőrzött szélerőművekből származó éves energiának a 3%-át mi használjuk el. Az Ecotricity 100%-ban megújuló energiáját használó ingatlanjaink esetében 6gCO2/kWh kibocsátási együtthatóval számolhatunk az 256gCO2/kWh sztenderd hálózati energiával szemben. Ezt azt jelenti, hogy a megújuló energiának köszönhetően a 20/21-es pénzügyi évben a működési kibocsátásaink 1.365 tonnával estek vissza!

A Lush örömmel támogatja a megújuló energia forradalmát Nagy-Britanniában. Az Ecotricity ráadásul egy 70 fontos Lush-kupont is kínál azoknak a Lush-dolgozóknak, akik az ő szolgáltatásukra akarnak váltani. Erről itt tudhatsz meg többet.

Míg az írországi/északírországi ingatlanjaink az SSE Airtricity zöld tarifájával üzemelnek; ez csak 34%-ban megújuló, az írországi szolgáltatók rendelkezésére álló termelési infrastruktúra miatt. Sok bevásárlóközpont, vasútállomás és magántulajdonú ingatlan nem teszi lehetővé számunkra, hogy szolgáltatót válasszunk, és ezért ezekben az esetekben nem tudunk zöld/megújuló energiatarifa mellett dönteni.

A Lush világ többi részén, a Japánban, Ausztráliában és Németországban található gyáraink és üzleteink szintén zöld áramot vásárolnak (ahol csak megválaszthatjuk a szolgáltatót). Észak-Amerikában a kiskereskedelmi áramfelhasználás 100%-ához és a gyártás 60%-ához megújulóenergia-krediteket vásárolunk, míg a többin dolgozunk. Németországban a Greenpeace-től vásárolunk áramot és szélgázt – ez egy új technológia, amely a felesleges szélenergiát metán (természetes gáz!) előállítására használja! Horvátországban a tetőkön lévő napelemes melegvíz-paneleket használjuk, amelyek nagymértékben csökkentik a gázfelhasználásukat.

Japánban az ellátás 65%-a megújuló energiából származik. És bár vásárolhatnánk 100%-ban megújuló energiát is, de egy olyan cégtől, amely szerepet játszott a fukusimai katasztrófában, ezért ezt az együttműködést nem találjuk megfelelőnek a Lush számára.

BEMUTATJUK ELECTRA-T, A LUSH ÚJ BUSZÁT!

A Lush bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban, Poole-ban egy elektromos busszal fogják helyettesíteni az összes taxis útját.

Az elektromos járműre való átállással a Lush évente mintegy 8 tonna szén-dioxid-kibocsátást előz meg Poole-ban. Ennyi szén-dioxid megkötéséhez 3 hektár érett korú erdőre lenne szükség!

A Lush csapata a busznak az Electra nevet adta, és naponta körülbelül 10-20 autós utazást fog megspórolni.

PARAFATÉGELY: SZÉN-DIOXOD-POZITÍV CSOMAGOLÁS

Egy teljes szén-dioxid-vizsgálat elvégzése után a Carbon Trust hivatalosan is igazolta, hogy parafatégelyünk megköti a szén-dioxidot, így ez lett a Lush első szén-dioxid-pozitív csomagolása!

Körforgás

Parafatégelyeink nem csupán újrahasznosíthatók, de életük végén biológiailag lebomlanak és teljes mértékben komposztálhatók is.

Szén-dioxid-pozitív

Minden 35 grammnyi parafatégely eladásával 1,2 kg CO2e-t távolítunk el a légkörből, ami több mint 33 tégely súlyának felel meg!

Regeneratív

A gyártás első évében 20.000 őshonos fát ültettek el, ami közvetlenül támogatja a parafa tölgyerdők szélesebb körű regenerálódását a portugáliai Alentejóban.

Minimálisan feldolgozás

Semmi ragasztóanyag! A betakarított parafát egyszerűen megfőzzük és készre formázzuk, hogy helyet adjon a szilárd sampontömböknek.

Felelősségteljesen betakarított

A tölgyfának 50 évbe telik, mire megfelelő minőségű kérget termel a parafatégelyeinkhez. A betakarítás ezt követően 9 éves rotációban zajlik.

Csomagolás, amely a klímaváltozás ellen küzd!

ZÉRÓ ERDŐIRTÁSRA VONATKOZÓ CÉLOK

Ahhoz, hogy elérjük a klímavészhelyzeti céljainkat, gondoskodnunk kell arról, hogy a beszállítási láncunkban ne legyen erdőirtás; sőt, éppen ellenkezőleg, a beszerzési folyamatokkal nettó újraerdősítést érjünk el. Ennek a munkának négy fő ága van:

  • Annak beazonosítása, hogy mely nyersanyagok és feldolgozott anyagok beszállítási láncában állhat fenn az erdőirtás magas kockázata.
  • A világ kulcsfontosságú biodiverzitási pontjaira való összpontosítás helyi csapatok segítségével, amelyek az agroerdészethez hasonló biodiverz termelési technikákkal dolgoznak, és ezzel olyan alternatív bevételi források támogatása, amelyek segítik a helyi ökoszisztémákat.
  • Olyan beszállítók előnyben részesítése, amelyek lekövethetők, és garantálják, hogy nem kötődik hozzájuk erdőirtás. 
  • Azoknak az anyagoknak a csökkentése vagy helyettesítése, amelyek kevésbé nyomon követhetők. Erre jó példa az elkötelezettségünk a pálmaszármazékok felszámolása mellett. A használt növényi olajaink változatosabbá tétele, hogy minimalizáljuk az egyes ökoszisztémákra nehezedő kockázatot és nyomást.
  • Olyan regeneratív megoldások alkalmazása, amelyek segítenek megvédeni és helyreállítani az erdőket, kimondottan pozitív hatást eredményezve a kevésbé rossz kompromisszumok helyett. 
  • Amikor csak lehet, a nem faalapú, hanem évelő növények összetevők hasznosítása és vásárlása, megvédve az elsődleges erdőkből származó bevételi forrásokat.

Íme néhány példa arra, hogyan dolgozunk együtt az erdőkkel a beszállítási láncunkban:

  • Tonkabab – vadon szüretelve az Amazonas vidékén
  • Pálmamentes szintetikus anyagok fejlesztése és vásárlása 
  • Vanília – a függőleges növekedéséhez erdőkre van szükség
  • Szumátrai sötét pacsuli – támogatja a Leuser-ökoszisztémát
  • Sierra Leone-i kakaóvaj – a Gola-esőerdő határáról
  • Illipevaj – Borneó elsődleges erdeiből vadon gyűjtve
  • Adománygyűjtő kampány az üzleteinkben egy régi pálmaültetvény megvásárlására, melyet aztán agroerdészeti módszerekkel visszaerdősítettünk

Further reading

Go Circular

Audio player image

12:11